2018. szeptember 7.

Dilemma


Sziasztok!

Bevallom nem gondoltam, hogy olyan levél cunami lepi el a bloghoz tartozó e-mail fiókot, mint amivel szembesültem a napokban, miután levettem a blogot, illetve átváltottam személyes láthatóságra.
El kell mondanom, hogy az elmúlt év már nagyon szenvedős volt. A témából is kifogytam és hiányzott a kellő motiváció az íráshoz. Ennek személyes okai voltak leginkább. Másrészről úgy voltam vele,  hogy már annyi, de annyi blog van Svájccal kapcsolatban, hogy ez csak egy a sok közül. Ráadásul egy frissen érkezőnek relevánsabb talán egy hasonló, de friss oldal.

Ugyanakkor hiányzik az írás, a kommentek (legyen az pozitív vagy negatív), a beszélgetés egy-egy témáról.
A sok észrevétel arra bíztatott, hogy gondoljam át. Arra jutottam, hogy folytatni kellene, de nem feltétlen itt és ebben a témakörben. A módját még nem tudom, de hamarosan jövök…

Szép napot nektek!
😊

2018. április 8.

Szavazás a nagykövetségen

Lehet dobálni rohadt paradicsommal, de be kell vallanom, hogy utoljára 28 éve voltam szavazni.
Valahogy nem éreztem késztetést, hogy elmenjek. Az idén gondoltuk úgy (családilag), hogy érdemes lenne egy, vagy kettő ikszet tenni valahova.
Mivel semmilyen gyakorlatom nem volt a lebonyolításban, ezért még a tél végén ránéztem a Választási iroda honlapjára és konstatáltam, hogy ez tök egyszerű.

Valamikor március elején mintegy másfél perc leforgása alatt sikerült regisztrálnom. Ezt csak azért írom, mert sok olyan hiszti-cikket olvastam, miszerint ez őrült bonyolult a külföldön élők számára.
Kb. egy hét múlva meg is kaptuk a szavazólapokat. Szabad döntés alapján feladhattuk levélben, vagy elvihettük személyesen a nagykövetségre. Időközben a család fiatalabb tagjai is a szavazás mellett döntöttek. Mivel nekik van magyarországi lakóhelyük, azért más módon zajlott az átjelentkezés. Szintén online, és szintén mintegy másfél perc időráfordítással. Nekik 24 órán belül megérkezett a  visszaigazolás e-mailben az átjelentkezés tényéről. Ebben az esetben személyesen kell megjelenni a nagykövetségen.

Ha már lúd, legyen kövér, mi sem adtuk fel a levelet, hanem személyesen vittük el.
Meglepetésemre nagyon sokan voltunk, aki megjelentünk. A lebonyolítás is rendben zajlott, gyorsan, gördülékenyen.
Mi bedobtuk a levelünket, a fiatalok pedig behúzták a kockákat, ki hol lakik, arra a pártra, illetve személyre adta le a voksát, akit szimpatikusnak gondolt.

Persze, lehet azon polemizálni, hogy miért szavaztunk így, vagy úgy, de amíg erre törvényi lehetőség van, addig nem érdemes.

Mellékesen megjegyzendő, hogy egyébként is érdemes egy látogatást tenni Bernben, de erről korábban már írtam.

Végül akárhogy is alakul, holnap ismét felkel a nap és menni kell dolgozni.
Peace!
:)

2018. április 6.

Életképek - amikor az embert az ág is húzza...

Talán észrevettétek, hogy az utóbbi időben a privát életemből egyre kevesebb dolgot osztok meg, de most kivételt teszek. Ma már vicces, akkoriban nem nagyon tudtam nevetni az események során. Az alábbiak nagyjából három hónap cselekményeit foglalják össze. Egy korábbi írásban már utaltam rá, de akkor még nem éreztem késztetést a részletek megosztására. Íme…
😊

Kora ősszel, egyik este leszaladtam a szuterénba, hogy kikapcsoljam a szárítót. Csak egy pillanat, - gondoltam, a villanyt sem kapcsoltam fel és papucsba sem bújtam. Nagy hiba volt. Sikerült belelépnem egy csavarba. Még most is "hallom" a reccsenést, ahogy az átszakította a bőrt. Brrrr!

A létező összes csillagot láttam a fejem felett. Valahogy felbotorkáltam és kidőltem, mint egy fa. Szerencsére, reggelre elmúlt a fájdalom. Igaz, utána három napig csak mankóval tudtam közlekedni.

Már egészen jó volt a lábam, amikor elutaztunk Spanyolországba, hogy berendezzük a lakást. Ezt a sztorit már a másik oldalon leírtam, de talán nem bánjátok, ha nem törlöm ki innen sem, mert az események sorából ez sem maradhat ki.
Nagy nyugalommal hajtottunk az ingatlanhoz, majd a kapuhoz érve magabiztosan nyomtam a távirányítót. Semmi. Még egyszer. Semmi. Az elem nem lehetett a ludas, mert a jelzőfény erősen világított. Nagyszerű.

Csak a kiskapun lehetett bejutni, azon is nehezen. Valószínűleg nem sikerült teljesen pontosan lemásolni a kulcsot, ezért akadt egy picit. Őszintén szólva már itt levert a víz. Az utcáról cipekedni nem lesz egyszerű. Így aztán másnapra halasztottuk a pakolást. Kell egy kis pihenő. Másnap reggel nagy örömmel tapasztaltam, hogy valaki nyitva hagyta a kaput, így azzal a lendülettel be is hajtottunk és elkezdtünk kipakolni. Mire végeztünk visszazárták a kaput. Zseniális. Be vagyunk zárva. Miután vége a főszezonnak, nem tolongtak a lakóparkban a vendégek. Nem maradt más hátra, mint várni, hogy valaki előkerül… Szerencsénk volt, nemsokára érkezett egy nyaraló, így gyorsan leszaladva megkértük, hogy engedjen már ki bennünket. Hurrá!

Másnap festés, bútorok összerakása. Majd elmentünk zárat venni, hogy a cserét meg tudjuk ejteni a lakáson. Hisz boldog-boldogtalannak lehetett előzőleg hozzá (itt az a szokás, hogy az összes ingatlanos, akinek szerződése van az ingatlanhoz kap egyet).
Párom kiszerelte a régit, majd be az újat. Igen ám, de az új nem működött. Nem lehetett bezárni. Fantasztikus. Mondtam, hogy akkor rakjuk vissza a régit. Oké. Visszarakva már ez sem zárt.
Még vacakolt vele, de úgy nézett ki, hogy maga a szerkezet rossz. Így aztán gyakorlatilag egész héten nyitva volt a lakás. Minden nap félve mentünk, hogy esetleg kipakolta-e valaki az éjjel. Miután haladtunk a munkával ezt a problémát is meg kellett oldani. Én már komplett ajtó vásárlásán gondolkodtam, mert olyan zárat, ami be volt építve nem lehetett venni. Végül a párom azt mondta, hogy tesz még egy kísérletet a javításra. Ráment egy fél nap, mire megjavította az egészet. Működik. Egy nagyobb szikla esett le a szívünkről.

Utolsó napra még maradt pár apróság, így reggel megint átmentünk. Igen ám, de már a kiskaput sem lehetett kinyitni. WTF?
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bénázás közben vettük észre, hogy valaki a nagykapun épp kislisszan, majd beül egy kisbuszba, amint egy zárszerkezet képe a felirat. Futás utána. Még épp elcsíptük, amikor kiderült, hogy éppen most cserélte le a zárakat. Gyorsan „megbeszéltük” vele, hogy mi itt lakunk és szükségünk van kulcsra. A megbeszélést csak azért tettem idézőjelbe, mert ő a spanyolon kívül nem beszélt más nyelven, mi meg azt nem.
Viszont volt kulcsunk. Végre. Ez már az összes kaput nyitotta. Boldogság.
Aztán egész délelőtt mi voltunk a kulcsfelelősök, mert aki elment reggel boltba, az nem tudott már visszajönni és az utcáról üvöltözött, hátha valaki meghallja.
:D

Egyik este még a neten szörfölgettem és látom, hogy a lányom feltesz egy képet, amin épp az edzőteremben van. Valami poénosat írtam neki, legyek már „jófejanyu”. Erre a válasz: „épp az ügyeleten vagyunk, egy súly ráesett a lábamra”. Óriási…
Három helyen tört el a lábfeje, mert valaki rosszul rakta vissza a súlyokat.

Hazaérve, átadtam a mankóimat további szíves felhasználásra. Ez pont egy pénteki napon történt, és már nagyon vágytam egy nyugis hétvégére…

Vasárnap reggel massanger üzenet. Baj van otthon, az apukám fejre állt a kocsival, azt sem tudják él-e, hal-e. Senkinek nem kívánom ezt az érzést. Hozzá kell tennem az anyukám ágyhoz kötött beteg.
Így aztán azzal a lendülettel fogtam a bőröndöt és kezdtem csomagolni. Már éppen végeztem, amikor telefonált az anyukám, hogy ne induljak. Valami óriási szerencsének köszönhetően az apunak nincs komolyabb baja. Az autó viszont totálkáros. 
A következő hét biztosító és egyéb ügyintézéssel telt. Így ezer kilométer messzeségből ez meglehetősen izgalmas tud lenni.  

Más, egyéb ügyeim miatt a következő hétvégén mégis haza kellett mennem. Már az indulás is „jól” sikerült. Valamiért a határátkelő le volt zárva, ezért egy másikon kellett átmennem. Gond egy szál sem. Igen ám, de ott meg futóverseny volt, ezért a településen belül volt terelés, így a megszokott tankolós/pályamatrica vevős benzinkútra nem tudtam bemenni. Remek. Nem baj, lesz másik. Találtam is, meg is tankoltam, de kiderült, hogy a matrica elfogyott. Így aztán kellett keresni egy másikat. A tereléssel, bóklászással mindjárt lett egy óra mínusz. Ettől és az állandó útjavítás okozta dugóktól eltekintve egész jó utam volt.

Otthon ismét tankolnom kellett. Fizetnék a kártyával, nem lehet. Hamar rájöttem, hogy mi a hiba. Míg Ausztriában, Németországban működött, otthon már nem. Hiába, Magyarország már Balkán, külön kellett volna engedélyeztetnem a bankban a használatot, amit elfelejtettem. Szerencse, hogy volt nálam készpénz. Viszont mindenképp kellett volna még pénz, ezért egy másik kártyával akartam használni. Ahogy lenni kell, az automata egy laza lendülettel benyelte. Futás a bankba (aminek az automatáját használtam), zárás előtt 5 perccel értem oda. Gondolom, hogy mennyire örültek. A kis hölgy kedves. Tájékoztat, hogy semmi gond, majd a cég, akihez tartozik a dolog, kiveszi és visszaküldi a bankba. Igen ám, de ez egy külföldi kártya. Ajajj. Megpróbálta hívni ezt a céget, de ott délután 5-kor már nem volt élő ember. Megígérte, hogy másnap megpróbál valamit intézni és felhív majd. Így lett, kaptam egy telefonszámot, azzal a nehezítéssel, hogy a kártyán szereplőnek kell felhívni. Az meg nem én vagyok. Céges kártya. Remek.

Bevallom, másnap félve dugtam be a maradék kártyámat… de a pénz nagy úr… Néha szükséges. Szerencsére, azzal nem volt probléma. A kártya is kijött és a pénz is. Királyság...

A következő terv az volt/lett volna, hogy a párom és a lányom néhány nap múlva jön utánam, majd együtt megyünk vissza. Mivel időközben találtunk egy autót Svájcban az összetörött helyett, azért azt a fiam hozta volna kéttel később, majd ő pedig repülővel jött volna vissza. Így, a remek tervet megbeszélve mindenki egyetértésével, megvettem az összes repülőjegyet.
Már úgy látszott, hogy minden kerek.

Aznap hajnalban, amikor a kis család jött volna, valamiért felébredtem és látom, hogy villog a telefonom kijelzője. Megnézem, és látom, hogy e-mail és sms is jött. Olvasom. A járatot törölték. Fenomenális.

Gyorsan értesítettem a családom, hogy sz@r van a levesben. Ráadásul nem nyaralni jöttek volna, egy rakás orvosi időpont volt lefoglalva. Most akkor mi legyen? Mert repülő az nincs.

Gyors átszervezés. Eljönnek ők a kocsival, de akkor nem kell a fiamnak a repjegy. Azon nyomban kezdtem keresni, hogyan tudom visszaváltani. Remek, 24 órán belül visszafizetik a jegy árát. Igaz, levonnak belőle 9 ezer forint adminisztrációs díjat. Zseniális. Ki van ez találva, csak az utas ne járjon jól. :(

Csapat végül hazaért. Másnap hívja a párom a céget a bankkártya miatt. Válasz: „azt már bedaráltuk!” Erre már igazán semmilyen jelzőt nem tudok mondani. Míg eddig engem várakoztattak, most egyből sikerült elintézniük az ügyet.

Hamar lejárt a hét, visszajöttünk. Hazaérve picit furcsa volt, mert olyan hűvösnek tűnt a lakás. Igaz, én fagyos vagyok, a véleményem nem mindig mérvadó. Ám reggelre tényleg hideg lett. Gyerekem nézi az automatikát, próbálja újraindítani, semmi. Elromlott.

Hívjuk a tulajt, semmi. Még jó, hogy viszonylag enyhe az ősz és van kandalló. Gyorsan rendeltem  fát, mert úgyis kifogyóban van, és előttünk még a tél. Aztán másnap már még jobban fáztam, így arra gondoltam, hogy befűtök. 
Lementem a szuterénba és felnyaláboltam azt a papírzacskót, amibe a ledarált iratokat gyűjtöttem. Gondoltam nem szemetelek vele, hanem úgy, ahogy van begyűröm, és meggyújtom. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, leültem kávézni és elolvasni a híreket. Tudod, olyan kényelmesen… Néhány pillanat múlva valami sistergés jött a kandallóból, majd egy iszonyatos robbanás. A szobában füst és korom. Az üvegajtó kirobbant, a még parázsló fa ontotta a füstöt…
Itt volt az a pillanat, mint a vígjátékokban, hogy csak ülsz mozdulatlanul és nézel ki a fejedből. Cirip, cirip…

Az első sokk után kiszedtem a parazsat, hogy legalább a további füstölést meggátoljam. Utána csak álltam, és nem tudtam, hogy most sírjak, nevessek, vagy hálát adjak, hogy nem lett semmi bajom. Utóbbi mellett döntöttem. A kirobbanó forró üveg szana-szét a szobában, néhány darab beleállt az asztalba, néhány beleégett a szőnyegbe.
Az asztalon a félig elfogyasztott kávé, tetején korommal. Szürreális.

Aznap már nem kellett gondolkodnom, hogy mi élvez top-prioritást az elvégzendő feladatok közül. Tudtátok, hogy nem is olyan egyszerű eltakarítani a kormot? Ezt megtanultam. Végül, a szőnyegen és a kandallón kívül nem lett nagyobb anyagi kár. Hacsak az nem, hogy feleslegesen vettem fát, ugyanis kiderült, hogy sehol sem tudok üveget csináltatni az ajtóra. Hm. Most van egy szezon agyalni a továbbiakon.
Mint utóbb kiderült a zacskó aljában egy "kemotoxos" flakon lapult... hogy mikor, hogyan, ki által került oda, már történelem. Elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg...
:(

Közben a tulaj megkerült és jöttek a fűtésszerelők is. Neki is okoztak egy jó napot, csak a kazán „agyát” kellett cserélni, potom 1400.- Frankért.

Aztán következett egy különösebb esemény nélküli hét… Hétvégén vendégek jöttek. Jó sokáig maradtak. A pali nem szeret sokáig ülni, ezért inkább téblábolt, a hűtőnek támasztotta a hátát.
Két nap múlva vette észre a párom, hogy a fagyi, amit kivett a fagyasztóból megolvadt. De nem csak a fagyi… Mentettük, ami menthető, de sok minden a kukában kötött ki. Kiderült, hogy vendégünk addig dörgölődzött az eszközhöz, hogy a digitális kijelzőt teljesen megőrjítette és bár azt mutatta, hogy minden oké, nem volt az. Gyakorlatilag lefagyott a rendszer, a fagyasztó meg kiolvadt.
Resetálás után legalább újra indult és a biztonság kedvéért a gyerekzárat is beindítottuk.

Másnap reggel, megint kávézás közben jön a telefon, hogy az egyik céges autóba beledurrantottak az autópályán. Az autó szinte új. Volt.

Ennél az esetnél már az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy le kellene szokni a kávézásról? Mindig ekkor történik valami…

Mivel hátulról történt az aktus, így nem sok vita volt. Ráadásul az „elkövető” egy rendőr. Magával az ügymenettel nem is volt addig probléma, míg nem értünk a szervizbe. Az elején ott sem. Kaptunk egy időpontot, hogy x-én reggel állítsuk le az autót és még azon a héten kész is lesz. Aztán két nap múlva ismét szólt a piros telefon, hogy nincs alkatrész, elvihetjük az autót. Majd egy hónapot vártunk, mire megérkezett az alkatrész. Lehet, hogy valaki gyalog hozta Kínából?

Aztán lassan elérkeztünk a karácsonyi ünnepekhez. Nem égett le, nem robbant fel semmi, senki sem törte nyakát és minden működött, aminek működni kell.
😊
Remélem, hogy nem lesz folytatás…




2018. március 24.

2018. március 23.

Ez aranyos...

Kis kedvcsináló a hétvégére. Igaz, hogy nem Svájcban, de egy svájcitól.
Nézzétek meg ITT:


2018. március 21.

Hogyan "jöttem le" az internetről?

Múltkor azt olvastam egy "híres" ember posztjában, hogy mekkora paraszt az, aki azt mondja, hogy felmegyek a netre. Nem tudom. A mai világban, amikor jönnek-mennek a szlengek, meg a külföldi kifejezések, miért baj ez? Az rendben van, hogy lejöttem a szerről?
:)
No, de sebaj.
Ezzel az írással magam ellen is beszélek, hisz gyakorlatilag azt mondom, hogy ne olvass tovább!
Persze, ez sem ilyen egyszerű... és ki vagyok én, hogy tanácsokat osztogassak? Azért azt elmondom, hogy mit gondolok és hogyan jutottam el odáig, hogy "nem kell mindig kaviár", akarom mondani internet.
Apropó, megvan a sorozat?
:D
(Ezt még azelőtt kezdtem el írni, mielőtt a főszereplőt alakító Sigfried Rauch elhunyt.)



Nem is tudom pontosan, hogy mikor indult az őrület... ha elő kellene halászni első emlékeim, akkor talán még a kezdetleges közösségi oldalak, az első műveltségi játékok voltak, amik magukkal ragadtak. Bizony, fenn voltam a myvip (talán így hívták), később meg az iwiw oldalán is. Aztán ahogy "nyílt a világ", mentek ezek a kukába és átvettük a nagy amerikai arckönyvet.
Emlékszem, akkor azt mondták, hogy aki nincs fenn, az nem is él.
Hát, ezzel tudnék vitatkozni, annak ellenére, hogy én is felhasználó vagyok. Ha azzal a 90 ismerőssel lehet dicsekedni... Igaz, nem tartozom azok közé, akik lépten-nyomom jelölgetnek, vagy visszaigazolnak.

Egyszer megkérdeztem a barátnőmet, hogy a túróba van neki közel 2 ezer ismerőse. Erre csak annyit mondott, hogy ő mindenkit visszajelöl, nehogy sértődés legyen belőle. Ez is egy álláspont. Én nem így vagyok vele, sőt...
Akivel megszakad a kapcsolat, azt előbb-utóbb törlöm. És azokat sem feltétlen jelölöm vissza, akik ismerősnek jelölnek, csak azért mert egyszer közösen vártunk az orvosi rendelőben, és váltottunk két mondatot. Nekem ez kevés.

Aztán ott vannak a különböző portálok, akik valamilyen szál mentén kapcsolnak össze embereket. Ha jól emlékszem, akkor kezdtek szaporodni, miután már elköltöztünk Magyarországról.
Akkor nekem egyfajta kapocs is volt, hogy ne szakadjak el teljesen és új ismerősöket gyűjtsek szerte a világban. Volt olyan oldal, ami jól kinőtte magát, volt ahol még admin is voltam. :)

Nem volt semmi, egyszerre többet is olvastam. Nélkülük nem indult a reggel. Első dolgom volt megnézni a friss bejegyzéseket, amit aztán jól meg/kibeszéltünk.
Hú, de rég volt. Remek kis társaság jött össze. Vannak, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.
Aztán persze jöttek a trollok, akik igyekeztek meghekkelni vagy a társaságot, vagy az egész írást.
Kár érte.
Ezek után indultak a privát blogok. Ott is találtam néhány kedvemre valót, amit szívesen olvastam. Így kaptam kedvet, hogy írjak egy sajátot is. Ahogy telik-múlik az idő ez is lassul. Egyrészt már nagyon nehéz olyan témát találni, ami másokat is érdekel, másrészt egyre kevesebb az időm.

Aztán ott vannak a hírportálok, amiknek a számát sem lehet tudni. Régebben azzal kezdtem a napot, hogy innen is, onnan is olvastam cikkeket. Így azért megmaradt az arany középút és valahol a kettő között volt az igazság.

Persze, ma már az internet sem hat az újdonság erejével, nehezebb új dolgot kitalálni, ami tömegeket ránt magával. A legutolsó, amit még lekövettem az a vlog volt.
Bevallom, nekem nem jönnek be. Lehet, öregszem.
Azért van pár utazós, amibe néha-néha belenézek.
Remélem nem sértek meg senkit, de egy picit olyan sufni-tuningos celebkedésnek tartom.
:)

Aztán talán a bőség zavara, vagy a sok álinformáció miatt az érdeklődésem egyre csökkent, és azon kaptam magam, hogy az internetet csak és kizárólag arra használom, ami szükséges. Nem akadok el oldalakon, nem nyitok meg érdektelen, ugyanakkor figyelemfelkeltő címmel ellátott cikkeket.

Először a Facebookot butítottam le. Töröltem azokat, akik hosszú ideje nem jelentkeztek, vagy egyszerűen megszakadt a kapcsolat velük. Tiltottam azokat, akik egész életüket itt töltik és naponta osztanak meg olyan híreket, amik nem érdekelnek, vagy öncélúak.
Jaj, van egy jó sztorim: volt egy ismerősöm, aki néhány éve kiposztolta egy hírhajhász blog bejegyzését, miszerint egy híres ember meghalt. Mondjuk fogalmam sincs, hogy ennek mi értelme. Ha valaki eltávozik az élők sorából, egy pillanat és mindenhol olvasható, felesleges osztogatni.
No, mindegy. Ismerőst ismerősei felvilágosították, hogy a nevezett nagyon jó egészségi állapotnak örvend. Talán egy év sem telt el, ugyanez az ismerős megint kitett egy hasonló bejegyzést, miszerint ugyanez az ember meghalt. Utánanéztem. Szerencsére nyomorultnak semmi baja (azóta is él), és megkérdeztem a hölgyet, hogy "már megint meghalt?". Megsértődött.
:)
Aztán azokat is ignoráltam, aki szintén napi több bejegyzésben ecsetelik, hogy mit csinálnak épp.
Szintén tiltásra kerültek, akik politikai elkötelezettségük mellett tesznek hitet. Ezzel tulajdonképp még semmi bajom nem lenne, bár én magánügynek tartom mindenki politikai meggyőződését, elhivatottságát.
Az viszont felháborít, hogy egy bejegyzésben, vagy kommentben habzó szájjal degradálják le azokat, akik másképp gondolkodnak, vagy mást preferálnak. Itt szívesen megkérdezném, hogy ezen nem gondolkodik az illető.
(Azóta megtettem. Nem meglepő módon pont azok nem ragáltak, akiket illet. Illetve született egy ellenposzt is.)
Volt olyan ismerősöm, akinek felhívtam erre a figyelmét. Erre csak annyi volt a válasz, hogy akkor ezek szerint én a másik oldalon állok és akkor nincs helyem az ismerősei között és azzal a mozdulattal törölt is.
Vagy a másik, akinek aranyköpését soha nem fogom elfelejteni. "Én nem gyűlölködök, csak azokat gyűlölöm, akik gyűlölködnek"... LOL.
A pohár ott telt be. amikor egyik ismerős berakott egy csoportba, akik egy politikai irányt és személyt támogatnak... már bocs, de szeretném eldönteni, hogy egyáltalán támogatok-e valakit, és akarok-e azonosulni másokkal (!!!), urambocsá szeretnék-e bármilyen csoport tagja lenni. NEM!

Következő kör az "életszépítők", vagy a 21. század prófétáinak (motivációs trénerek) megosztói, akik naponta töltenek fel mindenféle életbölcseletet... miközben a lelkük olyan fekete, mint az a bizonyos lyuk a világegyetemben. Lehet, hogy azt hiszik, hogy ezzel jobb lesz? Vagy kompenzálnak?
Persze tudom, hogy van olyan réteg, akiknek minden hülyeséget el lehet adni....
Válótársakat nézte valaki? (Nekem bejött).
Aki meg tudja nézni (RTL Most), annak ajánlom a II. évad 3 epizódját, 16.32-től.

- Terapeuta:
.... a testetek fog beszélni a gondolataitok helyett. A kau.csing tudománya erre rengeteg bevett eszközt ismer. Metakommunikációs, nonverbális játékokat fogunk kipróbálni...
- Tamara: Nagyon jó lesz!
- Dávid: És, bocsánat! Ezek a jétékizék mennyibe fognak kerülni?
- Tamara: Ó, bocsánat!
- Terapeuta: Nem, nem, nem. Ez nagyon fontos kérdés. 90 ezer forint. Óránként.
- Dávid: ...90 ezer... magyar forint.. óránként...
- Terapeuta: Természetesen, kettőtöknek.
- Tamara: Dávid!!!
- Dávid: Áh, úgy sokkal jobb.
- Terapeuta: Nem, Tamara, hadd magyarázzam meg! Ez a pénz ez nem miattam kell...
- Dávid: Nem?
- Terapeuta: Nem. Hanem miattad. Nem becsüljük meg azt, amire nem áldozunk, Ez az összeg biztosítja azt, hogy a pácienseim komolyan vegyék a kezelést. No, kezdhetjük?
- Tamara: Igen.
- Terapeuta: Jó, most fél 12 van. Nagyon nagy szerencsétek van, ma 4 óráig ráérek.
- Dávid: 4-ig? Jó. Akkor egy pillanat, mindjárt visszajövök, csak veszek fel jelzálogot a házra.

Hatalmas.
:D
A következő, ami kiverte nálam a biztosítékot, az az üzenőfalra írt köszöntés, ennek még durvább formája a csoportos köszöntés.
Ettől a falnak megyek, ezért inkább nem publikus a születési dátumom. Tudod mi a vicc?
Az ismerősök 95 %-nak fel sem tűnik, hogy míg ő szívesen veszi a privát üzenetben megküldött köszöntést, ő soha nem ír vissza. Fel sem tűnik, hogy a levelesládájában minden évben csak az én üzenetem olvassa.
:D
Ennyire nem figyelünk egymásra. :(

Nos, azt hiszem minden jellemzőt leírtam, amivel a saját oldalamon találkoztam.
Mit tehet az ember ilyenkor?
Jellemzően próbálja figyelmen kívül hagyni, és csak azzal foglalkozni, ami valóban érdekel az ismerőseim publikálása között. De! Ezzel a 90 ismerőssel is kezelhetetlenné vált az oldal a sok szeméttől, és nem vagyok hajlandó órákig nézegetni.
Ekkor jött a drasztikusabb megoldás, az ignorálás.
Persze rájöttem, hogy ez a tiltás dolog sem jó (majd felterjesztem "Cukkerbergnek"), mert így azokat a bejegyzéseiket sem látom, amikre kíváncsi lennék. :(

Ahogy teltek-múltak az évek, több blog bezárt/megszűnt/elérte az érdektelenség, így lemorzsolódtak.
Aztán voltak olyan nagyobb oldalak, amik átalakultak és nem kedvemre, így azok látogatása is egyre ritkábbá vált.
Sőt, ha esetleg mégis felkerestem, akkor is inkább kötekedéssel találtam magam szemben, mint építő jellegű beszélgetéssel, azért elvágtam ezt a fonalat is.
Mondjak valamit?
Nem hiányzik.

Persze, hazudnék ha azt írnám, hogy nem használom a netet. Dehogynem.
Csak lényeges dolgokra.
Az ismerőseimet próbáltam visszaszoktatni komment helyett a személyes üzenetre.
Több, kevesebb sikerrel.
Ti mit gondoltok erről?
Mi a tapasztalatotok?





2018. március 20.

Tárgyalás, percről percre

Mint minden országnak, Svájcnak is van olyan bűnügye, ami megrázta a társadalmat. Eddig talán a magyar állatorvos által elkövetett gyilkosságnak volt olyan nagy hírértéke, mint a 2015 decemberében elkövetett kivégzésnek.  
A nyomozás sikerrel zárult, és a héten pont került az ügy végére.

Előzmények: egy 33 éves fiatalember brutálisan meggyilkolt négy embert két faluval arrébb, majd felgyújtotta a házat. Már akkor nagyon megdöbbentette a társadalmat, hisz viszonylag ritkán történik ilyen. A széleskörű nyomozás során felderítették a körülményeket.
A Thomas N-ként nevezett ember foglyul ejtette az akkor 48 éves háziasszonyt, idősebb fiát és annak barátnőjét, valamint a kisebb fiút is, aki csak 13 éves volt. Megkötözte őket, majd az asszonyt megfenyegette/megzsarolta és pénzt követlet tőle.  A nő elment a bankba és felvett 10 ezer frankot és ezer eurót. Amikor visszament a házba, átvágta az áldozatok nyakát. A nyomozás adatai szerint a kisebbik fiút brutális módon, szexuálisan is bántalmazta. Ezt a cselekményt le is filmezte.
(Visszatérve, egy személyes megjegyzés: azt nem értem, hogy miért nem lehet nevén nevezni az elkövetőt, szánalmas ilyen esetben az ő személyiségi jogaira hivatkozni. Ugyanakkor a sértettek neve kikerült. Nekik nincsenek jogai? Bosszantó.)

A házkutatás során elképesztő mennyiségű pedofil anyagot találtak a lakásán, és arra utaló nyomokat is felfedeztek, hogy további cselekményeket tervezett.
Ennek okán az ügyészség most többszörös gyilkossággal, zsarolással, többszörös személyes szabadság megsértésével, túszejtéssel, kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal, szexuális zaklatással, gyújtogatással és más bűncselekmények előkészítésével vádolják.
Előzetesen négy napra tervezték a tárgyalást, mely a múlt héten kezdődött.
Menet közben kiderült, hogy az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kér a vádlottra, a védő szeretné ezt 18 évre csökkenteni.

Ahogy írtam, nagy volt az érdeklődés a média részéről is, 65 újságíró kért előzetes regisztrációt.

Kép: Keystone/Walter Bieri

Reggel 8-kor, a szokásos formában megkezdődött a tárgyalás. Elmondták a vádlottnak a különböző jogait, majd az igazságügyi pszichiáter szakértők meghallgatásával folytatódott az ülés.
Egy német pszichiáter megállapította, hogy az embernek 106 az IQ-ja, ami normálisnak mondható, nem használ drogokat és nem alkoholista. Véleménye szerint nem bizonyítható, hogy rossz szociális körülményei lettek volna gyermekkorában, nem értékeli őt pszichiátriai betegnek.
Ugyanakkor apja korai halála rossz hatással lehetett fejlődésére, mert érzelmileg próbálta őt pótolni édesanyja oldalán. Vizsgálatai arra engednek következtetni, hogy a vádlott pedofil és személyiségzavara van.
Az elkövető analizálása után rátér a cselekmény elemzésére is. Több érdekes megjegyzést tesz, miszerint a gyilkos dominanciára törekedett, amit az is megerősít, hogy ismerte az áldozatokat. Feltételezi, hogy a cselekmény végrehajtásakor egy szadista elem is felmerült, azt a vádlott tagadta.
Majd hosszasan beszélt a visszaesés kockázatáról és a lehetséges kezelési lehetőségekről.

Ezután következett a második pszichiáter meghallgatása, aki néhány ponton megkérdőjelezte kollégája megállapításait.  Szerinte a cselekmény nélkül kell megítélni a személyiséget.
A vádlott átlag feletti intelligenciával rendelkezik, ugyanakkor "énközpontú", befeleforduló.
Kicsi az empátiakészsége, nárcisztikus vonásokkal rendelkezik. Fontos számára a külsőség, ehhez hozzá tartozik a jó munka is. Kitartó és pontos.
Ugyanakkor, ha egy tervet nem sikerült végrehajtani, akkor magába fordult és a saját világában él.
A szakértő szerint a vádlott pedofil és homoszexuális.
Kijelentette, hogy a mentális rendellenesség nem magyarázza meg a cselekményt.
A szakértő abban egyetértett az előzővel, hogy magas a visszaesés kockázata, és talán 10 év is kell a megfelelő terápiához, amit erre szakosodott intézményben vagy a büntetésvégrehajtási intézményben kell végrehajtani.

Délután a bíró az elkövetőhöz intézett kérdéseket. többek között megkérdezte, hogy érzi magát, és mi a munkája...

Kép: Keystone/Sibylle Heusser

A vádlott válaszol, hogy a körülményekhez képest megvan és munkanélküli. Arra a kérdésre, hogy látogatja-e valaki, azt mondja, hogy csak az anyja, más nem.
Továbbá érdeklődött a napi rutinja felől. A férfi reggel fél 6-kor kel, kitakarítja a celláját, majd reggelizik. Utána "munkába megy". Egy műhelyben végez csomagolási munkát. Szeretne továbbtanulni, ezért könyveket rendelt.
A tárgyalást vezető bíró megkérdezte a szexuális irányultságát is. Erre a válasz annyi volt, hogy pedofil.
Hozzáteszi, hogy sokáig nem volt életcélja, de ha tehetné akkor támogatná az édesanyját. Valamint szégyellte magát, amikor az anyja először meglátogatta. Bízik benne, hogy a pedofília gyógyítható.
Elmondja, hogy amikor nem tudott gyermekpornót nézni, akkor rosszul érezte magát, nyugtalan volt. Annak ellenére, hogy tudta, ez nem helyes.
A bíró megkérdezte, hogy miért nem kért segítséget, ha tudatában volt, hogy ez nem normális?
Félelem és szégyenérzet miatt. - volt a válasz.
A következő kérdésben arra kellett válaszolnia, hogy focizni is amiatt kezdett-e, hogy ott gyerekek közelében lehet? Erre határozott nemmel felelt. Állítása szerint a pedofília nem játszott szerepet ebben, csak nagyon szeretett focizni.
N. ismét szabad szeretne lenni, szívesen ülne egy kandalló előtt egy kutyával, egy pohár borral a kezében. Szeretne a társadalom hasznos tagja lenni, és bízik benne, hogy a terápia segít.
Miért kellett ezeket a cselekményeket elkövetni?- volt a következő kérdés.
- Ez egy nehéz kérdés. - felelte az elkövető, majd hosszan hallgatott.
Állítása szerint első körben csak pénzt akart szerezni és ebből lett aztán a túszejtés, zsarolás. A többi pedig jött magától...
Ekkor a bíró megkérdezte, hogy 11 ezer frankért négy embernek kellett meghalnia?
N, a vádlott szerint ez beteges, embertelen. Normális ember nem tesz ilyet.
"Azt gondoltam, hogy ez csak egy illúzió, semmi sem igaz."

Az áldozatok nem küzdöttek. Azért választotta a kést, mert azt gondolta, hogy ez a legegyszerűbb és a legfájdalommentesebb.
Az adott szituációban nem tudott döntést hozni, két út állt előtte: ölni vagy elmenni.
A bíró további kérdésére nem tudott válaszolni, miszerint megölte volna-e a szomszédot, ha az épp betoppan. Azt felelte, hogy lehetséges.
Következő kérdése azt volt, hogyan érezte magát, miután elhagyta a házat? N. csak annyit felelt, hogy üresen.
Arra vonatkozóan nemmel válaszolt,  hogy tervezett-e valamit még két másik fiú ellen, akiket megfigyelt. A válasz ismét nem volt, de azt elismerte, hogy figyelte őket és feljegyzéseket is készített.

Ugyanakkor a rendőrök találtak egy hátizsákot, amiben egy hasonló cselekményhez voltak eszközök bekészítve. Erre csak annyit mondott,  hogy azt csak ott volt, nem csinált vele semmit.
Azt mondta, hogy a cselekmény után ugyan feszült volt, de voltak olyan napjai, amikor ki tudta kapcsolni a gondolatait és eszébe sem jutott, hogy mit követett el.

A pornográfiával kapcsolatos vádakat elismerte, és megkönnyebbült, amikor letartóztatták.
A meghallgatás ezen részén annyit mondott, hogy nagyon sajnálja a történteket.
Ekkor a bíró felkéri, hogy nézze meg kik ülnek az első sorban, nézze meg az áldozatot hozzátartozóit. N. eleget tesz ennek, és hátrafordul. Majd megkérdezi, hogy egyáltalán van fogalma arról, hogy mit okozott ezeknek a családoknak?
El sem tudom képzelni. - jött a válasz.
A következő kérdés arra vonatkozott, hogyan lehetséges, van-e magyarázat, hogy az addig büntetlen előéletű ember egy ilyen súlyos dolgot tesz?
Erre N. nem tudott válaszolni.
Minden szem önre szegeződik. Hogy éli ezt meg? - ez volt a bíróság következő kérdése.
Nem élvezem. Szégyenletes. Jó lenne, ha vége lenne, de tudom, hogy az egyeten dolog, amit tehetek, hogy válaszolok a kérdésekre. Mindegy, mennyire fáj. Megérdemeltem a letartóztatást.- mondta N.
Nehéz ilyen cselekedettel börtönben lenni, sokan nem szeretnek, de megérdemlem.- folytatta.
Mi a hozzáállása az élethez és a halálhoz?- jött a következő kérdés.
Az élet valami szép, amire figyelni kell. Korábban másképp láttam, és voltam a gazember, aki soha sem elégedett.
A bíró megkérdezte, hogy mit szól ahhoz a kijelentéséhez, hogy sokan megérdemlik a halálbüntetést.
N. nagyjából egyetértett vele.
Van- e még valami, amit elmondana?
Nincs, mindent elmondtam. - válaszolta,
Arra a kérdésre, hogy milyen büntetést adna magának, nem tudott válaszolni.
A következő kérdést a kerületi bíró tette fel, ami arra irányult, hogy miért nem akart részt venni az eset helyszíni rekonstruktuálásán.
Erre annyit mondott, hogy " hogyha nem szükséges, akkor nem akarom. Nem akartam a házat sem a képeket többé látni. De kész lettem volna, hogyha így tovább segíthettem volna."

Nagyjából ennyiben merültek ki az első nap eseményei. Az ezt követő napokban további meghallgatások következtek.
Ahogy olvastam a különböző beszámolókat, N. nem igazából tanúsított megbánást. Illetve azt mondta, amit hallani akartak, ugyanakkor a viselkedése nem ezt támasztotta alá.

Pénteken már az ítélet is megszületett, amely életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki rá, a megfelelő terápiás kezeléssel együtt. A bíróság megalapozottnak találta a vádat gyilkosság, zsarolás, kényszerítés, személyes szabadság megsértése, fogva tartás, pornográf tartalmak birtoklása, gyújtogatás, hamisítás, és más egyéb bűncselekmények tárgyában.

Ezen felül meg kellene fizetnie 525 ezer frank perköltséget, 750 ezer frank kártérítést, ügyvédi költséget. Mivel az elkövető vagyontalan, így ez az adófizetők pénzéből kerül kiegyenlítésre. Nem beszélve arról, hogy a fogvatartás költségei mintegy 14 millió frankot fognak kitenni.
Beleolvastam a kommentekbe is, sokan említik a halálbüntetést, mint megfelelő intzékedést az életfogytig tartó szabadságvesztéssel szemben.

Ti mit gondoltok az esetről?





2018. március 11.

Lo & Leduc


Bevallom őszintén, hogy gyakran vagyok bajban, ha új témáról szeretnék írni. Már annyi minden szóba került, hogy vadásznom kell az új témákra.
Ma "lőttem" egyet. Eddig nem esett szó a svájci könnyűzenéről. Pedig van.
Hozzá kell tenni, hogy talán nem bővelkednek annyi "sztárban", mint mi (jobb is nekik). Igaz, azt az egy, akit mindenki ismer, az tényleg nagyon jó volt. A maga idejében, valamikor a '90-es években, ha nem csal az emlékezetem.
Ha valaki nincs ott a témában, annak elárulom, hogy DJ Boboról van szó, aki tényleg világranglistás volt. Hozzá kell tenni, hogy ehhez az is kellett, hogy angolul énekeljen. Egy kis retró ITT:
:)



Nem tudom, hogy vagytok vele, ha autóban ültök... Valami eszközről hallgatjátok a kiválasztott zenéket, vagy csak a rádió szól?
Én az utóbbit teszem, ott is vagy az Energye vagy az Aargovia Hitmix szól.
Aztán sorra jönnek, jellemzően az amerikai zenék. A napokban felkaptam a fejem.
Már az első taktusok után furcsa hangzása volt, de amint szöveg is lett, már azonosítható volt, hogy svájci az előadó. A hazaiakkal sem vagyok képben, az itteniekkel pláne nem. Így aztán "google a barátom" és rácuppantam a témára.

Rögtön találtam egy cikket, ami az elmúlt év első félévének termését boncolgatja.
Sajnálatos módon egyetlen svájci dal sem fért bele a Top 10-be.
A fenti időszak legrosszabb napja május 28. volt, amikor az első svájci dal a lista 96. helyén volt található.
Az újság szerint a svájci dalok mindig is nehézségekkel küzdöttek, de ez az utóbbi években még jobban szembetűnik a negatív tendencia. Ugyanakkor az albumok eladási számai nem olyan rosszak.
A szakértő a gyászos eredményt annak tudja be, hogy 2014 óta másként számítják az eredményességet, valamint a Svájcban piacvezető Spotifynek nincs svájci platformja. Nehezményezi, hogy az Apple Music sem ajánlja fel a helyi zenét, de a rádiók is egyre kevesebb hazai előadó dalát adják le.

Ez egyébként érdekes ellentét a magyar viszonyokkal szemben, mert amikor átlépem a határt és adót keresek, alig találok olyat, ahol számomra hallgatható zene szól. Persze, ez csak az én megjegyzésem. Ahogy mondtam, nem rajongok a magyar popzenéért (sem).
A szerény hallgatottságot sem feltétlen annak tudnám be, hogy nem elérhetőek ezek az előadók, hanem annak, hogy legtöbbjük svájci németül énekel, amit nem mondanék éppen előnynek.

A betelepültek egy része (albánok, szerbek) a sajátjaikat részesítik előnyben. Attól függetlenül, hogy rég ebben az országban élnek, teljesen képben vannak a saját, otthoni előadóikkal.
A másik érdekesség, hogy a bevándorlók egy része pedig visszatért a gyökereihez. Itt érdemes megemlíteni például azt a fiút, aki Kolumbiából származik, latin zenei alapokra, spanyolul énekel.
Loco Escrito egyik legnépszerűbb dala ITT hallgatható.

Az egyik szintén népszerű alakulat a  Lo & Leduc, két berni fiúból áll (Lorenz Häberli és Luc Oggier), akik 2005 éve vannak a köztudatban és 2015-ben a svájci Music Awardson két díjat is nyertek. Őket hallottam épp. :)
Az egyik legtöbbet játszott számuk ITT elérhető, egy másik pedig ITT.
Ők dialektusban nyomják, németeseknek kifejezetten ajánlom. :)

Aztán a teljesség igénye nélkül: itt van még a From Kid nevű formáció, Pablo Nuovelle, Missue, Cristallin, Jas Crw, Domi Chansorn, The Bullet, Nemo.

Azt hiszem, hogy ezt a témát is kimerítettük, szép vasárnapot!
:)

2018. február 26.

Esetem a fapadossal

Három a magyar igazság és biztos vagyok benne, hogy lesz még ráadás is.
:(
Nem emlékszem már pontosan, hogy mikor borult be a Malév. Akkor történt az első eset, amikor 50 ezer jó magyar forinttal buktam be a meg nem valósult utazással kapcsolatban.
Ha nem csal a memóriám, pont előző nap este foglaltam, mint ahogy másnap bejelentették, hogy bekaphatja az összes utas. Persze, volt aki ennél jóval nagyobb összeget veszített el. Már akkor mondták, hogy ennek a pénznek bizony integethetünk. Így is lett, bár próbálkoztunk azért az igényt bejelenteni a kártérítésre vonatkozóan.

A következő eset még 2016-ban volt, amikor a gyerekem Alicantéból szeretett volna visszajönni. Arra való hivatkozással, hogy lebetegedett az egyik utaskísérő, csak limitált számú utast engedtek fel a gépre. Jellemzően családokat (amivel nincs is semmi probléma).
Szerencsére, meg tudtuk oldani és még aznap egy másik társasággal megérkezett a gyerek.
Ahogy kell, bejelentettük az igényt a repülőgéptársaságnál, és úgy ahogy te kedves olvasó nem válaszoltál, ők sem.
:(

Feledésbe is merült a történet, míg az elmúlt ősszel szintén a gyerekem és párom utazott volna haza előre egyeztetett programokra.
Hajnalban jött egy sms és e-mail üzenet, miszerint a járatot törölték. Nem picit voltunk bosszúsak és mivel aznapra már semmilyen járat nem volt elérhető, vagy inkább csak csillagászati árakon, ezért aztán kocsiba vágták magukat és hazamentek.
Na, itt forrt fel az agyvizem.
Ismét kártérítési igény, ismét semmi válasz az előre beharangozott 14 napon belül.



Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nem lopom én a pénzt, azért ez nem így megy...
Ráadásul, az a legbosszantóbb, hogy szóba sem állnak az emberrel. Ahogy lenni kell, magyar ügyfélszolgálat nincs. Nem tudsz hova bemenni asztalt borogatni.
Mondjuk ezt sem értem, hogy lehet így egyáltalán engedélyt kiadni...

Gondoltam, azért ezt már nem hagyom annyiban és találtam a neten egy olyan céget, akik kifejezetten ilyen kártérítések behajtására vannak szakosodva, némi jutalékért.
Felvettem velük a kapcsolatot, hátha.
Mondanom sem kell, csak DNS mintát nem kellett csatolni a kérelemhez.
Egyébként róluk egy rossz szót sem mondhatok, megpróbáltak mindent és a történésekről pontos információkat adtak.

Ami számomra kicsit vicces (negatív értelemben), hogy a második ügyet izomból elutasították, miszerint előző nap sztrájkoltak a nevezett társaság dolgozói x országban, ezért ez vis majornak minősül.
Már bocsánat, de hol érdekel ez engem?

Ami viszont cseppet sem vicces, hanem felháborító, hogy a vételárat sem utalják vissza, még csak kísérletet sem tesznek rá.
Sajnos a cég csak a kártérítési résszel foglalkozik, a jegyek árának behajtása az én dolgom (lenne).
Szerintem itt vagyunk sokan úgy, hogy inkább legyintünk, mert annak behajtása gyanítom hasonlóan macerás. Ügyvédet fogadni meg szintén nevetséges, hisz többe kerülne a hús, mint a leves...
:(
Az első ügyről még egy hang sincs, gondolom, most agyalnak azon, hogy milyen indokkal utasítsák el a kártérítési igényt.
Ti jártatok már így?
Tapasztalatok?


2018. február 11.

Magyar termékek Svájcban

Mindig nagy örömmel tölt el, ha valami hazai terméket látok valahol.
Most a Top CC elnevezésű nagykereskedésben találtam párat. Ugyan a hazai terméket védik rendesen, de már ez is valami.
Mondjuk árban még nem, de...
Azért azt kötve hiszem, hogy a svájci csirke majd kétszer annyira jó, mint ahogy az ára mutatja.
:)



Magyar -svájci pipicici...


Nyuszi karaj, comb


2018. február 8.

A szezon első hava...

...nekem.
:)
Bár az idei tél sem kényeztet el bennünket sok hóval (kinek örömére, kinek bánatára), nekem ez az első. Legutóbbi alkalommal épp egy melegebb helyen voltam, így megúsztam a hólapátolást.
Ma reggel azonban nem maradtam ki.


Kerti látkép

A közelben

A munka első része kipipálva

Már a parkolóig is tiszta az út, csak az autót kell "kiásni". Még jó, hogy akkora hó nem esett. :)
És ha már lúd legyen kövér, egy kis autózás hóesésben, ITT.
Szép napot nektek!


2018. február 5.

A segítség elfogyott

Nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer leírom.
Ha jól belegondolok, akkor a blog is a segítség hiánya miatt jött létre... most meg...

Már biztosan nem emlékeztek, de valahol az elején leírtam, kellemetlen emlékünket. Mielőtt kijöttünk, egy ismerős pár már néhány hónappal megelőzött bennünket. Akkor kértük, hogy maradjunk kapcsolatban, és mi pár infóval talán beljebb leszünk, ha válaszolnak néhány kérdésre.
Ahogy az esetek nagy százalékában lenni szokott, az elküldött e-mailre válasz sem érkezett. Évekkel később már Svájcban összefutva, annyi választ kaptunk, hogy nem volt idejük reagálni.
Hm.
Azt hiszem ekkor döntöttem úgy, hogy én még véletlenül sem szeretném követni ezt a példát, hisz amit megtapasztaltam miért ne oszthatnám meg másokkal. Én attól se több, se kevesebb nem leszek.

Aztán jött a blog, ahol lehetőség szerint mindent leírtam, ami érdekelheti azokat, akik épp ide készülnek.
Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem. Sőt, lettek interneten kötött barátságok is ezekből a levelezésekből.

Később átfordult a dolog és jöttek a negatív élmények. Sokszor órákat "túrtam", hogy megkeressen a választ a feltett kérdésre, és az érdekelt még csak annyit sem válaszolt, hogy köszi.
Volt egy ismerős, akivel volt szerencsém személyesen is találkozni, ő csak és kizárólag akkor hívott fel, ha valami nyomora volt.
- Helló, szia! Nem tudod véletlenül, hogy...... ?
Én általában tudtam, mert már pár éve itt éltük, ő meg még az alapoknál tartott.
Aztán elmondtam, erre ő:
- Hát nem tudom, mert a kollégám azt mondta, hogy ... (rendszerint tök mást mondott, és ő tudta rosszul).
Eleinte nem foglalkoztam vele, aztán egyszer egy rosszabb pillanatban így reagáltam:
- Ok, de akkor mi a francnak hívtál fel? Ha ő tudja a választ, akkor miért kell az én véleményem is?
Azóta nem hívott.
:)

Később jöttek a "segítők". Itt a később szót inkább zárójelesen említem, mert lehet, hogy korábban is voltak, de én csak néhány éve találkoztam velük.
Sok olyan ember van (szinte minden olyan településen akad, ahol legalább két magyar lakik, és az egyik új/nem beszéli a nyelvet), akik élelmesek és a tudást vagy épp a nyelvismeretet kihasználva pénzért osztogatják a segítséget.
Nekem személy szerint nincs ezzel sem bajom, de akadt több konfliktusom ebből. A kérdezőnek leírtam a jellemzően negatív választ, majd megkeresett egy "ügyintézőt", akinek már csak a felét mondta el az esetnek, aki persze biztosította, hogy majd ő elintézi és én vagyok a hülye. Ezt aztán az érdeklődő a tányéromra is tette.
Később persze több esetben is bebizonyosodott, hogy hiába fizetett másnak, én tudtam jól az adott dolgot.
No, mindegy.

Igazából a pohár ott lett tele, amikor egyesek összetévesztettek a saját anyukájukkal és olyan dolgokat kértek tőlem, ami már a pofátlanság körébe tartozik.
Nem, nem vagyok hajlandó leveleket fordítani (még akkor se, ha az csak két sor, ... arra még a Google is jó), és különböző hatósághoz sem kísérek senkit sem. Még akkor sem ha a szomszéd faluban lakik és nekem épp lenne rá időm.
Néhány hete kaptam egy levelet azzal a megszólítással, hogy "Tisztelt Ügyintéző!"
No, itt álljunk már meg egy szóra!
Nem! Illetve, természetesen megválaszoltam, amire szintén nem jött egy kösz sem...
Elég volt.

Bocs!

Ugyanakkor a lehetőséget nem akarom elvenni senki elől, és ez mégiscsak egy blog, ezért a jövőben az ide érkező leveleket (természetesen név nélkül) kiteszem a felületre és akinek kedve van, az válaszol rá.

Kecske, meg a káposzta, jobb ötletem nincs.


2018. január 30.

Csökken az önkéntesek száma, elmaradnak a fesztiválok

A napokban két olyan írással is találkoztam, amely arról szól, hogy elmaradnak fesztiválok az önkéntesek hiánya miatt.
Elsőként Luzern jelentette be, hogy 2019-ben szünetet tartanak, ugyanis anyagiakban és önkéntesekben is hiányt szenvednek.

A szervezőbizottság szerint az elmúlt évben több mint 200 ezer frankot kaptak támogatásként, ám már ez az egyébként rekord összeg is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a fesztivált magas színvonalon meg tudják rendezni (itt érdemes megjegyezni, hogy Luzern kanton költségvetése nem áll túl jól).
Ezen felül problémaként említették meg, hogy míg régebben többen vállaltak önkéntes munkát az ilyen jellegű események lebonyolításánál, addig mára ez a szám jelentősen csökkent.

Ugyanerre a sorsa jutott a zugi "tó-fesztivál" is, amelynek szervezője a helyi önkéntes tűzoltóság volt.
Képviselőjük szerint 1973-ban, amikor először került megrendezésre az esemény, még több mint 300 önkéntesük volt. Ez a szám ma ennek a felét sem éri el. Ugyanakkor a fesztivál látogatottsága egyre nő, az elmúlt évben ca. 20 ezer látogatója volt.

Véleményük szerint a rendezéshez több szponzorra, esetleg állami támogatásra lenne szükségük.
Ugyanakkor problémát jelent az időjárás kiszámíthatatlansága, és a baleseti kockázat is megnőtt az elmúlt évek során. Ezeket figyelembe véve törölték az eseményt.

A cikk írója szerint még több kisebb település jelentette be, hogy financiális okok miatt idén nem lesz ilyen, vagy olyan rendezvény a településen.
:(

Mit gondolsz, hogy mi módon lehetne megmenteni ezeket az egyébként nagyon jó programokat?

Bild: Fotozug.ch

2018. január 26.

A világgazdasági fórumról

Nem azért, mert nem akarok kimaradni a sorból, de Svájcban élve feltétlen említést kell tenni az év első nagy eseményéről, amire mint mindig, Davosban kerül sor.

Hogy ez miért ilyen egyértelmű?
Magát az alapítványt, ami működteti a fórumot Svájcban hívták életre, még 1971-ben. Felügyeletét a svájci szövetségi kormány látja el. Alapítója Klaus Schwab, német közgazdász. Rendszerint ő indítja az éves rendes ülést.
Hogy miért épp Davos?
Erre nem találtam pontos információt, csak elképzeléseim vannak.
Mivel aki számít jelen van, egy olyan helyet kellett találni, ami a biztonsági szempontoknak megfelel, és ehhez még impozáns is. A városka minden szempontból megfelelő egy ilyen rendezvény lebonyolítására.
A helyszín az InterContinental Davos, vagy köznapi nevén az "arany tojás". Ezt a nevet a formájáról és a színéről kapta, az egyébként 2013-ban megnyílt öt csillagos szálloda.
Kicsit kalandos a története, már a tervezésnél is komoly ellentétek feszültek egymásnak, a 2006-ban bemutatott eredeti terveket teljesen átrajzolta az eredeti tervező egyik munkatársa. Végül az utóbbi verziót fogadta el a beruházó, majd az építkezés közel három évig tartott.
A megnyitás után fél évvel az üzemeltető tönkrement, így új "gazdát" kellett találni.
A tulajdonos egyébként a Credit Swiss.
Aki szeretné kipróbálni, ITT akár foglalhat szobát, lakosztályt (jó mélyen bele kell nyúlni a pénztárcába).
:)
Lakott már itt valaki?

Foto:blick.ch

Mondani sem kell talán, hogy a világ vezetőit hatalmas óvintézkedések közepette fogadta az ország.
Donald Trump biztonsági szolgálata már a hét elején megérkezett, és csütörtök reggel "befutott" maga az elnök is.
Ez azért is érdekes, mert amerikai elnök majd húsz éve nem vett részt ezen az eseményen. Talán emiatt is övezi kiemelt figyelem a történéseket.


Quelle: Keystone/Evan Vucci

A sajtó képviselőin kívül rengetegen várták és igyekeztek megörökíteni az Air Force One érkezését, landolását.
Elméletileg két napig marad az országban, és feltehetően az elutazása is hasonló keretek között zajlik majd.
ITT látható a landolás pillanata.
Ezen a továbbszállítását  láthatjuk Davosba. Vajon melyikben ülhetett?
További videók, ITT láthatóak.

Az elnöknek meglehetősen feszes a programja, elsőként Theresa May-el találkozik, majd Netanjahuval folytat négyszemközti megbeszélést.
Az este folyamán egy közös vacsorán is részt vesz, ahol további egyeztetésekre kerül sor.
Hogy ebből mennyi lesz az érdemi tárgyalás, nem lehet tudni. Lehet, hogy inkább csak protokolláris
jelentősége van és megbeszélik a semmit.

Azt is meg kell említeni, hogy nem mindenki örül az elnök érkezésének. Civilek egy csoportja egy hatalmas molinót feszített ki az egyik hegy oldalán, miszerint nem üdvözlik az elnököt.

Quelle: Campax

Ugye kinek a pap, kinek a papné... nem hiszem, hogy ettől összecsinálta volna magát Trump.
:)

Ennyit a "hivatalos" részről. Engem sokkal jobban érdekelne a háttér. Mibe fáj ez a néhány nap?
Mennyire frusztrálja ez a helyieket? Stb.

Ha lakik ott valaki, írjon már pár sort, bennfentesként.
Köszönjük.
:)

2018. január 25.

Szolgálati közlemény

Új év, új bejegyzés.
Többen írtatok, hogy az elmúlt év soványra sikeredett a bejegyzéseket illetően.
Ez így van, vitathatatlan.
Mint mindennek, ennek is oka van, amiről nem szívesen írok nagy nyilvánosság előtt. Akit érdekel, majd megkérdezi privátban és válaszolok is.
:)

Nos, akkor induljon 2018!
Továbbra is várom az ötleteket, javaslatokat, akár itt a kommentekben, akár privátban.
Szép napot nektek!